A
mesék valójában rólunk szólnak kicsit színezett, idealizált módon. A
rémséges boszorkány, akár a főnök is lehetne, akivel nap, mint nap meg
kell vívnunk harcunkat a való életben. A személyek, a helyszínek ugyan
mások, de a tanulság, a jóság győzedelmeskedése a rossz fölött
mind-mind emberi sorsokon alapszik.
A
mesék valamikor réges-rég, még a XIX. században elsősorban felnőtteknek
szóltak. A történetek akkoriban még nem írás formájában terjedtek,
hiszen nagyon sokan olvasni sem tudtak, de a meséket mindannyian jól
ismerték. Erőt merítettek belőle és azonosulhattak a hősökkel. Emellett
a mindennapos gondok és a tv hiánya megteremtette az elvágyódást egy
olyan világba, ahol a fantázia által minden megoldható.
Tanulni a mesékből
A
televízió, a videójátékok egyre inkább háttérbe szorították a mesélés
jelentőségét. Pedig a fantázia, a problémamegoldó készség ekkor
fejlődik csak igazán. Persze napjainkban is megtalálhatóan a modern
hősök, akik lehetnek akár viccesek, mint Spongya Bob, vagy erős és
bátor, mint Superman.. Szerencsére nem tűntek le a klasszikus
mesehősök, így Hamupipőke és Micimackó képes ugyanolyan erővel lekötni
a gyerekek figyelmét, mint a táncoló pingvinek.
A
mai mesékre is szükség van, hiszen a technika fejlődésével lépést kell
tartani, és ezt nem lehet elég korán elkezdeni. A nehézséget talán az
jelenti, hogy a klasszikus mesélési módokat egyensúlyba hozzuk a modern
kori lehetőségekkel. A tévében látottak is hathatnak kedvezően
gyermekünk lelkivilágára, mint ahogy kedvezőtlenül is. Fontos, hogy jól
szelektáljunk a műsorok, rajzfilmek között.